Fekete Vince költő-szerkesztő a vele készült beszélgetésben leszögezte, ő soha nem volt transzközép. A transzközépet később találta ki Sántha Attila és Orbán János Dénes, és – amint azt később maguk is bevallották – nagy blöff volt az egész. Ezt a csapatot még most is sokan a szabadszájúsággal, a trágársággal azonosítják. Fekete Vince kifejtette, ők az úgynevezett messianisztikus transzszilvanizmussal szakítottak, „a szenvelgő és szenvedő ideológiával”. A megmaradásozással, a sorok közötti olvasással, az olvasóval való cinkos összekacsintással tele volt a hócipője mindannyiunknak, valami mást, újat akartunk, és mindezt úgy, hogy egyaránt fontos volt számunkra mind az elődökre való építkezés, mind az a határtalan nyelvi kincs, amit Erdély és az Erdélyben születő irodalom nyújtott és nyújtani tudott.” Mindannyiuk munkáira jellemző volt a játékosság, a különböző formai játékok, a komikum és a tragikum ötvözése. Fekete Vincének a Serény Múmia szerkesztőjeként éveken keresztül nagy szerepe volt a fiatal tehetségek pályán való elindításában. Tavaly viszont lemondott a Múmia szerkesztéséről. A Serény Múmia egy nemzedék lapja volt, az a nemzedék már lassan a középgenerációhoz tartozik. Fekete Vince 2004 februárjától – tíz év Múmia-szerkesztés után – jött át teljes állásban a csíkszeredai Székelyföld folyóirathoz. Igazi, szerves irodalmi folyóirat-hagyomány nem volt Csíkban, és lassan már a századik számnál tartanak. Fekete Vince /sz. Kézdivásárhely, 1965. ápr. 7./ a BBTE magyar–orosz szakán végzett 1994-ben Kolozsváron, majd a szegedi JATE doktorandusa volt 1996–1999 között. A Helikon (Serény Múmia) szerkesztője (1993–2004), az Előretolt Helyőrség szerkesztője (1996-tól), jelenleg a Székelyföld főszerkesztő-helyettese. Kötetei: Parázskönyv (1995), Ütköző (1996), A Jóisten a hintaszékből (2002); Lesz maga juszt isa (2004). /Papp Attila Zsolt: Szigetépítés szekértáborokon kívül. Beszélgetés Fekete Vince költő-szerkesztővel. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./
2005. augusztus 22.
A Lido vendéglőben gyűltek össze az aradi magyarok, hogy bállal ünnepeljék Szent István király napját, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapját. Éjfél körül Most mutasd meg! vetélkedőre is sor került, a hajnalig tartó bálban a hangulatos zenéről Papp Attila és zenekara gondoskodott. /Az aradi magyarok bállal ünnepeltek. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./
2005. december 2.
Roppant megtisztelő, ha az emberről hivatalosan is elismerik, hogy azonos önmagával. A jelenlegi magyar kormány ezt a gesztust kívánja megtenni a „határon túli” magyarok irányában, írta Papp Attila Zsolt. Kizárólag az SZDSZ állt ki a javaslat ellen. Aki ismeri a magyar liberálisoknak minden, szimbolikus és gyakorlati nemzetpolitikai kezdeményezéssel szembeni frusztrációját, nem csodálkozik ezen. Az viszont túlzás, hogy ez lenne az elmúlt tizenöt év legfontosabb nemzetpolitikai lépése Ezt állította Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A kormány javaslata annak „a december 5-i népszavazásnak az évfordulója tájékán született, amelynek végeredményétől éppen nem a magyar nemzethez való tartozásunk érzése erősödhetett meg”, állapította meg a cikkíró. Magyarországon rajtolt a választási kampány, ezt figyelembe kell venni. /Papp Attila Zsolt: Az ajándék ló. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./
2005. december 2.
Új formában került a könyvespultra az idei év legszebb írásait – verset és prózát – tartalmazó kötet /Erdélyi szép szó/, amely negyvennyolc szerzőt vonultat fel, a legidősebbtől, az 1909-ben született Anavi Ádámtól a legfiatalabb nemzedéket képviselő Farkas Wilmann Éváig és Papp Attila Zsoltig, akik 1979-ben, hetven évvel születtek később. A kötetet Fekete Vince költő szerkesztette, a Hargita Kiadó és a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot. Az Erdélyi szép szó a romániai magyar irodalom tükre, amely, akárcsak évtizedeken át a magyarországi Szép versek és Körkép, egy év terméséből, pontosabban az irodalmi folyóiratokban megjelent írásokból válogat. /(Ferencz Imre): Erdélyi szép szó. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 2./
2006. január 5.
A tavaly elbírált és az Illyés Közalapítványnak – mint közvetítőnek – mai napig sem folyósított magyar költségvetési támogatások esete példátlan. Anyagi probléma az oka, vagy a politikai akarattal van probléma, tűnődött a lap munkatársa, Papp Attila Zsolt. Többen mondják, hogy a határon túli támogatás pénzosztási rendszerének felépítésével, szerkezetével baj van, klientúraépítésre alkalmas. Minden olyan – kulturális vagy egyéb – elosztórendszer, melyben az egyik fél puszta túlélése a másik fél jóindulatán és lelkiismeretességén múlik, ilyen. A Szülőföld Program nevű „szemfényvesztés” rendszerében lojális fantomszervezetek támogatásban részesülnek, míg nagy hagyományú, valóban tudományszervezéssel foglalkozó intézmények nem kapnak pénzt. Szükséges tehát a „támogatási” jelleg újragondolása. /Papp Attila Zsolt: Az Illyés szekerén. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./
2006. január 18.
Székelyudvarhelyen egy csendőralakulat főleg a középiskolák közelében lévő bárokat, vendéglőket ellenőrizte délelőtt, ahonnan az ott tartózkodó iskolásokat az igazoltatás után a csendőrautókba terelték, majd azokba az iskolákba szállították őket, ahol abban az órában lenniük kellett volna. Mintegy negyven középiskolás diákot találtak a vendéglőkben. A csendőrök nem büntették meg a diákokat, az már az iskolaigazgatók, osztályfőnökök feladata lesz. Megbírságoltak viszont egy bárt, mivel a csendőrök belépésének pillanatában két diákot azon kaptak, hogy sört fogyasztottak. /Katona Zoltán: Csendőrök szállították vissza az iskolába a diákokat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 18./ Romániát a rendőrállam kísértete járja be. Normális helyeken nem tartozik az iskolai fegyelmezés bevett eszközei közé a csendőrség mozgósítása, a lógós diákok karhatalmi erővel történő összefogdosása, és az sem éppen megszokott helyzetkép, ha egy osztályfőnöki órán a nebulók között egyenruhás csendőr üldögél. A közállapotok romlása, a diák-diák és diák-tanár viszonyok drasztikus átalakulása valóban aggasztó jelenség. Kérdés azonban, hogy ezt mennyiben lehet iskolarendszeren kívüli jelenségként megoldani. Megdöbbentő az egyik gimnázium igazgatóhelyettesének kijelentése, miszerint a pedagógus vagy a szülő (!) nem mászkálhat állandóan a gyerek után, más megoldást kell találni a problémára. /Papp Attila Zsolt: Iskola, túl a határon. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./
2006. április 27.
A versé volt a főszerep az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) április 26-án Sepsiszentgyörgyön tartott irodalmi estjén. Három kolozsvári költő: Karácsonyi Zsolt, Papp Attila Zsolt és Szántai János, illetve az Erdély-szerte ismert ,,daltulajdonos”, a brassói Márk Attila mutatkozott be. /(-kas): Versek határokon innen és túl (E-mil est). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 27./
2006. június 6.
Kolozsváron június 2-án három helyszínen is bemutatták Karácsonyi Zsolt legújabb, a budapesti Magvető Kiadónál nemrég megjelent A nagy Kilometrik című verseskötetét. Az Insomniában, a Bulgakovban és az Aux Angés-ban lezajlott eseményen sorrendben Szántai János, Papp Attila Zsolt és Bréda Ferenc ismertette a könyvet, majd felolvasás és beszélgetés következett. Karácsonyi Zsolt immár harmadik kötetnyi ideje írja nagyjából ugyanazt a világot, egyre nagyobb cizelláltsággal, mívességgel. /(köllő): A nagy Kilometrik vándorlása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./
2006. szeptember 29.
Szilágyi Domokos besúgó volt. Ez a tény kétfajta reakciót vált ki. Az egyik hang borítékolhatóan a mentegetésé: ne feszegessük ezt a témát. És lesznek bizonyára olyanok is, akik szemében gyűlöletessé válik jelenkori líránk egyik vitathatatlanul jelentős alakja. Azonban Szilágyi Domokos költői életművének esztétikai megítéléséhez semmi köze ennek az ügynek. Miért alakult ki olyan helyzet, amelyben ezek az emberek jelenteni kényszerültek? Kik olvasták a jelentéseiket? Kiket terhel közvetlen felelősség a jelentések felhasználásáért, amellyel emberek életét tették tönkre? Kik működtették ezt az egész hálózatot? És főként: hol vannak ők most? Őket mikor számoltatják el végre? /Papp Attila Zsolt: Kirakós történelem. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./
2006. október 16.
Október 14-én másodszor szervezett szüreti bált Nagyiratoson a bejegyzés alatt álló Pro Iratos Egyesület. A helybeli néptáncegyüttes tagjai vállalták a csőszleány és -legény szerepét. A templomból kivonulókhoz csatlakozott az iskola magyar és román diákjaiból álló mazsorettcsoportja. A kultúrotthonban Papp Attila és zenekara hajnalig szórakoztatta a néphagyomány szerint megszervezett szüreti bál résztvevőit. /Balta János: Fáklyásmenet Nagyiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./
2006. november 8.
„Eredeti székelyföldi krumplit” és karácsonyfa-vásárlási utalványt kínál „nyereményként” cserébe egy bukaresti aláírásért a Magyar Polgári Szövetség, melynek párttá történő bejegyzéséhez – bevallása szerint – már csak négyszáz fővárosi támogatóra van szüksége. Ezeknek az összetoborozásáért ismeretlenek több plakátot ragasztottak ki Bukarest főbb magyar vonatkozású épületeire. A MPSZ vezetői elhatárolódtak a történtektől, és diverziónak tartják az akciót. Markó Béla szerint „nagy bajban lehet a Magyar Polgári Szövetség, ha már krumplival és fenyőfával próbál aláírásokat vásárolni.” Markó hozzátette, az MPSZ – a Székely Nemzeti Tanáccsal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal ellentétben – nem tartozik azon szervezetek közé, amelyekkel az RMDSZ konzultációt kíván folytatni a jövőben. A Magyar Polgári Szövetség vezetősége nem tudott a bukaresti plakátolási akcióról. Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke azt mondta, a bukaresti plakátolás annak a diverziósorozatnak a része, amely az utóbbi időben zajlik az MPSZ ellen. /Gujdár Gabriella, Mihály László: Pityókapárttá válik az MPSZ? = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./ Leginkább a bohózat műfaji jegyeivel lehet leírni az MPSZ állítólagos bukaresti szórólapjainak ügyét, írta a Krónika munkatársa. Mindez a háromszéki ide-oda rágalmazó levelek sorába illeszkedik. Az RMDSZ-politikusok bűncselekményt emlegetnek. /Papp Attila Zsolt: A krumpli ára. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./
2006. november 29.
Hantz Péter és Kovács Lehel kirúgása kapcsán az erdélyi magyar közélet az összefogás szokatlan alakzatait produkálta: például a MIT és a Miért most szóba állt egymással egy közös tiltakozó nyilatkozat erejéig. Meglepően hasonló hangot ütött meg a romániai magyar politikai élet számos szereplője, Tőkés Lászlótól Eckstein-Kovács Péteren át az egyetemügyben mindeddig tessék-lássék módon megszólaló Markó Béláig. A kizárás minden eddigi történésnél erőteljesebben világított rá a Babes-Bolyai Egyetemet uraló érdekcsoport morális állapotára. /Papp Attila Zsolt: Ki itt belépsz... = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./
2007. január 25.
Papp Attila Zsolt, a Krónika munkatársa végzetes hibának tartja jelöltet állítani a kényszerűen megüresedett rektor-helyettesi tisztségre. Magyari Tivadar rektorhelyettes-jelölt elismeri, hogy belátható időn belül nem lehet érdemleges változásokra számítani, de szerint „kimaradni” sem lehet. Ez a hozzáállás következetlen: mindenképpen beépülni a rendszerbe, elkerülni minden lehetséges konfliktushelyzetet, hátha így elérünk némi részeredményeket: ez a kisebbségi lét torz logikája. Így értelmetlenné válik a két BKB-vezető áldozata és a két korábbi rektor-helyettes lemondása is. /Papp Attila Zsolt: Visszafordulat. = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./
2007. február 2.
Az RMDSZ álláspontja szerint, mivel az erdélyi magyar aktív választók elsöprő többségének bizalmát élvezik, az egység „megbontására” irányuló kísérletek csakis kívülről érkezhetnek. Ezért a vele szemben fellépő, kisebb súlyú szervezetek a parlamenti jelenlét zavaró akadályát jelenthetik. Az összefogás azt jelenti, hogy az alternatív jelölt(ek) – ha kedves neki(k) a magyarság egysége – visszalép(nek) a biztosabban befutó RMDSZ javára. Most viszont Tőkés László személyében –ha valóban vállalja – a magyar pártnak olyan kihívója akadt, akire nem lehet legyinteni. A püspök ismertségi és bizalmi indexe – a Markó Béláé mellett – a legmagasabb az erdélyi magyarság körében. Az RMDSZ-jelöltek tehát most először találhatják magukat abban a helyzetben, hogy ők azok, akik „egységet bontanak” – azaz veszélyeztetik Tőkés László bejutási esélyeit, s ezáltal az erdélyi magyarság europarlamenti jelenlétét, állapította meg a lap munkatársa. /Papp Attila Zsolt: Az örök másik. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2007. február 23.
Amióta az Erdélyi Református Egyházkerület meghozta Tőkés Lászlót támogató döntését, a sajtóban, közbeszédben élesen felmerült az egyház közéleti szerepvállalásának problémája. Többnyire negatív, elítélő hangsúllyal, a doktriner liberalizmus kissé vulgarizált tételeire alapozva. Akkor nem volt ilyen felháborodás, amikor például az egyházak az RMDSZ-re való szavazásra buzdították híveiket. Az egyházat a közéletből mindenestül kiutasítók érvelése ellentmondásokat tartalmaz. Egyrészt elvárják, hogy az egyház fosztasson meg minden előjogtól, másrészt viszont felhorkannak, ha a vallási vezetők azzal az alapvető joggal élnek, amely minden magánszemélyt, illetve civil, társadalmi szerveződést és testületet megillet: a véleménynyilvánítás jogával. /Papp Attila Zsolt: Palástjog. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./
2007. március 14.
Kolozsváron Bretter György Irodalmi Kör vendégeként első kötetes szerzőt köszöntöttek, Pethő Lorand Nimfasztriptíz (Grinta, 2007) című verseskötetét Papp Attila Zsolt mutatta be. /Varga Melinda: Egy balkáni Catullus. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./
2007. március 23.
2004. december 5-i referendum afféle vízválasztónak bizonyult a magyar nemzet rendszerváltás utáni történetében. A határon túli magyarok most először értesülhettek „első kézből” arról, hogy az anyaország mint biztos kulturális-politikai viszonyítási pont – illúzió. A cinikusan elutasító kormányoldal – és elsősorban Gyurcsány Ferenc – „bendősovinizmusa” többet ártott, mint bármi más. A Magyarok Világszövetsége most újból népszavazást kezdeményez. A végzetesen eldurvult viszonyok között egy újabb kettős állampolgársági cirkusz óhatatlanul a belpolitikai küzdelmek játékszerévé degradálná a Kárpát-medencei magyarságot, még inkább széttagolva a magyar társadalmat. A végtelenül felelőtlen, hazárdjátékot űző Patrubány-csapat azonban ezzel nem számol. /Papp Attila Zsolt: Hazárdszövetség. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./
2007. április 16.
Orbán Sz. Ildikó textilművész kiállítását Papp Attila Zsolt verseivel kísérve nyitották meg Kolozsváron a Bulgakov kávéházban. A kiállításon nem csak a svéd design nagyjait idéző színes faliszőnyegek, hanem számos gitárformát is fel lehet fedezni. /Zene a szemnek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./
2007. május 4.
Kádár János sírjának kifosztásakor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a vezető közvélemény-formálók jó alkalmat láttak a kétségkívül elítélendő cselekedet aktuál(át)politizálására, úgy állítva be, hogy ezért természetesen a jobboldal a felelős. Így Kádár sírjának meggyalázása az „ordas eszmék” terjedése elleni összefogás szimbolikus kovásza lehet. Az MSZP által szervezendő május 9-i felvonulásnak töltetet ad majd – hallgatólagosan – az egykori pártfőtitkár nyugalmának megzavarása. /Papp Attila Zsolt: Csontváz az asztalon. = Krónika (Kolozsvár), máj. 4./
2007. június 25.
Beszámolók szerint Borbély László dühösen hagyta el a termet az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének választmányában született, számára kedvezőtlen döntés után. A Maros megyeiek döntése valóban pofoncsapásként érhette a szövetség országos vezetőségét. Az elnök emberei ugyanis az ilyesmihez nem szoktak hozzá. A marosvásárhelyi szervezet most úgy döntött, hogy elutasítja az elnök(ség) emberét. Az RMDSZ pártelitnek el kell eldöntenie, hogyan kezeli ezt a rendhagyó helyzetet. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy kollektív sértésnek tekintik az ügyet. Bármiféle lépés az RMDSZ jelenlegi erkölcsi-politikai állapotáról ad majd képet. /Papp Attila Zsolt: Az elnök emberei. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./
2007. július 6.
Magyari Tivadar rektor-helyettes szerint a magyar politikusok brüsszeli lobbizása „nem kedvez” az BBTE-n belüli egyeztetéseknek. Az idő sohasem kedvez a problémákat nyíltan felvető, a diktatúra idejéből átöröklődött „egyezkedős”, „kijárós” módszert mellőző attitűdnek. Az más kérdés, hogy miért csak most érett meg az idő arra, hogy az RMDSZ euroképviselői felvessék a romániai magyar felsőoktatás témáját. Amikor az RMDSZ végre-valahára sarkára állt egyetemügyben, akkor hagyni kell, hogy végezze a dolgát. Ezzel szemben Magyari „a BBTE elleni napi kampány”-ról beszélt, és határozottan visszautasította Kónya-Hamarék „alaptalan” vádjait. A rektor-helyettes a status quo megőrzésében érdekelt. Annak az egyetemi skizofréniának a fenntartásában, amelynek lényege, hogy van egy példátlanul nyitottnak és multikulturálisnak cégérezett intézmény, amelynek ügyintézése egynyelvű, vagy amelyről másként gondolkodó magyar oktatókat rúgnak ki. /Papp Attila Zsolt: Egyetemi skizó. = Krónika (Kolozsvár), júl. 6./
2007. július 20.
Miután az RMDSZ befutóhelyet ajánlott fel Tőkés Lászlónak, Markó már nem tette meg azt a szívességet az ellenzéknek, hogy saját felségterületén találkozzon az EMNT-elnökkel. /Papp Attila Zsolt: Politikai térerő. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./
2007. augusztus 21.
Az ünnep előestéjén Sólyom László köztársasági elnök a nemzeti egység szükségességére hívta fel a figyelmet. Az elnök – aki a magyar politikai színtér talán leghitelesebb figurája – a nemzeti ünnepek alkalmával személyes jelenlétével is igyekszik kifejezni az egység elvont eszméjét, amikor erdélyi vagy felvidéki nemzettársai körében ünnepel. Az ésszerű vitakultúra egy olyan közös, a politikai közösség többsége számára hasonlóképpen érthető nyelv meglétét feltételezi, amely egy minimális – a társadalom alapértékeit illető – konszenzus kifejezője. A „morális válság” – amelyről Sólyom több ízben beszélt –a legitimitási válságot (illetve annak színlelt hiányát) is jelenti; vagyis azt, hogy a kormányfő a „hazugságspirál” utólagos legitimálásával radikálisan értelmezte át mindazt, amit a politikában a normakövető magatartásról gondoltunk. Hogy ez a kormány – mindannak ellenére, ami történt – hivatalban van: botrány. És az is botrány, hogy ez a kormány az államalapítás ünnepén elképesztő biztonsági intézkedésekkel igyekszik távol tartani magától saját népét, miközben felelőtlen ifjoncok félkatonásdit játszanak. Ha van aktuális üzenete a Szent István-i műnek, akkor az a politikai közösség „újraépítésének” – végső soron egy új honalapításnak – a halaszthatatlansága. /Papp Attila Zsolt: Új honalapítás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./
2007. augusztus 24.
Augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen osztják ki az állami kitüntetéseket. Megszokott, hogy a Heti Hetes nevű tévéműsor „sztárjai” valamiféle kitüntetésben részesülnek, idén ketten is, „aligha van még ennek a kulturális szennyezőbrigádnak olyan tagja”, akit az elmúlt években ne tüntettek volna ki. Minden kormányzat igyekszik valamilyen szinten megjutalmazni a lakájait – ha lehet, minél feltűnésmentesebben. Azonban például Dévényi Tibor, a botcsinálta bulvárműsor-vezető és lemezlovas lovagkeresztet kapott. „Az erkölcsösséget legalább mímelő magatartás nyílt arculköpésének kell továbbá értékelnünk Kunczéné Fellegi Katalin (a névazonosság nem véletlen) magas állami kiplecsnizését – ha már ismert kormánypárti politikusokat, az államfő kellemetlenkedései miatt, nem sikerül kitüntetni, jöhetnek a feleségek; legalábbis ez lehet a kultúrtárca logikája. ” Hogy mi késztethette Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt arra, hogy ócsárolni kezdje az általa vezetett ország egyik nemzeti szimbólumát, az igazi rejtély. A Szent Korona nem a monarchikus államforma, hanem a magyar állami folytonosság, a nemzeti szuverenitás jelképe. Nem tudom, mondta-e valaki e derék úriembernek, hogy a legnagyobb magyar állami ünnepnek sincs túl sok köze republikánus hagyományainkhoz, ilyenkor ugyanis egy királyra emlékezünk. /Papp Attila Zsolt: Az ünnep diszkrét bája. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./
2007. szeptember 14.
Sólyom László köztársasági elnök parlamenti évadnyitó beszédét, a szokatlanul erélyes szónoklatot a különböző politikai erők – és a holdudvarukba tartozó médiaértelmiség – saját érdekeiknek megfelelően értelmezték. A kormánypártok sértett önvédelmi reflexeitől Orbán Viktor, az ellenzék vezérének szűkszavú nyilatkozatán át Dávid Ibolya MDF-elnök álságosan tekintélytisztelő magatartásáig – láthatóan zavarba hozta őket az elnök helyzetértékelése. Sólyom László alaposan átrajzolta a Magyar Köztársaság elnökéről eleddig formálódott „fantomképet”, leszámolva az „árpibácsis” vagy a Mádl-féle öregesen úriemberes stílussal. Az államfő, bírálói szerint, túlzottan feszegeti az elnöki hatáskör parlamentáris szerepkörét. Valójában a kiváló alkotmányjogászból államfővé avanzsált Sólyom nem tesz mást, mint maximálisan kihasználja mindazon cselekvési lehetőségeket, amelyeket az alkotmány biztosít számára. Sólyom legfőbb szövetségesei a civil társadalom csoportjai. Ez ígéretes lehetőségeket tartogat az összmagyarság számára – elég Sólyom vajdasági látogatása során tett, autonómiára és kettős állampolgárságra vonatkozó határozott állásfoglalására gondolni. /Papp Attila Zsolt: Sólyom-szem. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./
2007. szeptember 24.
A Benes-dekrétumok újbóli és egyhangú megerősítése Szlovákiában nem meglepő. A közelmúlt szlovákiai eseményei alaposan felkészíthettek egy hasonló fejleményre – nem történt más, mint a felvidéki magyarok elleni barátságtalan lépések hivatalos keretben történő szentesítése. Az utcai atrocitások – lásd a Malina Hedvig-ügyet – fölötti, alvilági módszereket idéző hatósági maszatolás vagy a Selye János Egyetem elleni készülő agresszió beleillik abba, amit a Benes-dekrétumok szellemi öröksége határoz meg. A legrosszabb kommunista és fasiszta hagyományokat egyesítő dokumentumcsomag aktualizálása puszta provokációnak lenne tekinthető, amennyiben nem tartalmazna máig érvényesíthető kitételeket. Mi jöhet ezután: a magyarok és németek állampolgárságuktól való megfosztása, kitoloncolása, vagyonuk újbóli elkobzása? – mert a dekrétumok erre elvileg ma is lehetőséget teremtenek az EU-tag Szlovákiában. Milyen felháborodás kísérte Jörg Haiderék részvételét az osztrák kormánykoalícióban. Ha van ma ország, amelyet az európai közösségnek kötelezően teljes kiközösítéssel kell sújtania, az Szlovákia – az az ország, amelyben valóban létezik –államilag támogatott – a fasizálódás veszélye. Ebben a folyamatban pedig a szokott külpolitikai szemérmességével leszámolni kénytelen Magyarországnak, a magyar kormánynak élen kell járnia, írta a lap munkatársa, Papp Attila Zsolt. /Papp Attila Zsolt: A határon túl. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./
2007. szeptember 25.
Leginkább az elmúlt fél évszázad feltáratlan és tragikus eseményei, folyamatai (1956, Szárazajta, a földvári haláltábor) foglalkoztatják történészként Benkő Leventét. Benkő Levente feleségével, Papp Annamáriával nemrég közösen impozáns munkát tettek le az asztalra, Fogolysors címmel. Levéltári források segítségével megpróbálták megvilágítani az elhurcolások jogi hátterét, az oral history révén pedig azt, hogy mindez mit eredményezett, s azt hogyan élték meg az emberek. Benkő Levente hangsúlyozta, „a magyarság ma egyetlen és nagy tabutémával szembesül, mégpedig azzal, hogy nem mer vagy nem akar szembenézni saját közelmúltjával, azaz önmagával. ” A rendszerváltást követően el kellett telnie jó néhány évnek, amíg a kommunizmust feltáró intézmények létrejöttek. – Vannak még feldolgozatlan témák. 1956 csak részben feltárt fejezet. És akkor hol van a kulákosítás, az államosítás, a kollektivizálás? Benkő Levente /sz. Nagyajta, 1961. jún. 13./ 2003-tól a kolozsvári Krónika riportere, rovatvezetője, a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végzett. Kötetei: Szárazajta (1995), Volt egyszer egy ‘56 (1998), Fogolykönyv (1999), Hova mennek a bányászok? (1999), Muszáj volt élni valahogy (2001), Bűn volt a szó (2002), Székely golgota (2003), Magyar fogolysors a második világháborúban I–II. (Papp Annamáriával, 2007), Az őszinteség két napja (2007). /Papp Attila Zsolt: Párbeszéd a kor tanúival – Beszélgetés Benkő Levente történésszel, közíróval. = Helikon (Kolozsvár). szept. 25./
2007. október 5.
Megint Sólyom Lászlónak volt igaza, aki tavaly „őszödkor” morális válságról beszélt. A „hazugság” fogalmával megragadható válsághelyzet után pedig itt van a „lopás” hívószavával azonosítható problémacsomag. Az egyre nagyobb hullámokat vető Zuschlag-ügyet ebben a politikai-erkölcsi kontextusban érdemes vizsgálni. A Zuschlag János – és a vonzáskörében lévő közszereplők – körül kialakult botrány csak a jéghegy csúcsát jelenti. /Papp Attila Zsolt: Zuschlagjai a földnek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 5./
2007. október 23.
A Janovics Jenő nevével fémjelzett kolozsvári némafilmes korszak jegyében zárult a 7. Filmtettfeszt a kincses városban. Az 1910-es, 1920-as éveket megidéző plakát- és fotókiállítás várta az érdeklődőket. Janovics Jenő a magyar népi, nemzeti motívumokat, témákat felvállaló filmkészítés mellett tört lándzsát, szemben a budapesti filmstúdiók többségének univerzális, nemzetközi sémákat követő irányával. Janovics honosította meg a magyar mozgókép történetében az irodalomra támaszkodó filmes szemléletmódot, így született meg például a Petőfi-dalciklus vagy a Tetemrehívás filmadaptációja. A némafilmes napon vetítették Janovics Jenő A világrém (1920) és Az utolsó éjszaka (1917), valamint Fekete Mihály A vén bakancsos és fia, a huszár (1917) című restaurált filmjeit. Zágoni Balázs, a Filmtett folyóirat főszerkesztője bejelentette: jövő év elejétől a Filmtett nyomtatott formáját felváltja az internetes megjelenés. Janovics Jenő (1872–1945) színházi és filmrendező, színész, színházigazgató. 1896-ban szerződött a kolozsvári Nemzeti Színházhoz, 1905 és 1930 között vezette a kolozsvári teátrumot. Erdély Romániához csatolását követően felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a magyar színjátszás ügyének bátor vállalásával és az új intézményi keretek kiépítésével. 1936-ban több régi színésztársával megszervezte a Szegedi Szabadtéri Játékokat. A magyar filmkészítés úttörője volt, 1913-ban ő teremtette meg a kolozsvári filmgyártást. 1913 és 1919 között hetvenkét játékfilmet gyártott. Az 1914-ben alapított Prója – Projectograph Janovics –, később Corvin, majd Transsylvania Filmgyár nevével fémjelzett korszakot a kolozsvári filmgyártás aranykoraként tartják számon. Irányítása alatt kezdte rendezői karrierjét Korda Sándor, nála kapta első, nagyobb szabású feladatait Kertész Mihály. A kor legnagyobb színészegyéniségeivel, többek között Blaha Lujzával, Jászai Marival, Szentgyörgyi Istvánnal dolgozott. 1945 júniusában újra átvette a kolozsvári színház igazgatását, a Bánk bán-bemutató előkészületei közben érte a halál. /Papp Attila Zsolt: A „hőskor” lenyomatai. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./
2007. november 16.
Rendkívüli mértékben módosult az utóbbi két-három évben a magyar kormány álláspontja a magyarországi munkaerőpiacot elárasztó román állampolgárokat illetően. A kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás emlékezetes kormányoldali „érvelése” volt – és örökre letörölhetetlen szégyenfolt a szocialista mundéron – a „23 millió román munkavállalóval” való riogatás. Az anyaországi polgárok munkahelyét, kenyerét és pénzét elhappoló, többnyire magyar nemzetiségű romániai bevándorlók rémképének felvázolása – mint kampányfogás – akkor elérte célját. Ehhez képest meglepő volt a nagyszebeni együttes kormányülésen Gyurcsány miniszterelnök bejelentése, miszerint Magyarország jövő év január elsejétől megnyitja munkaerőpiacát a „románok” előtt. A legalantasabb ösztönökre apelláló korábbi gyurcsányi ijesztgetés pusztán cinikus kampányfogás volt a határokon túl élő magyarok állampolgársági igényének megtorpedózására. Gyurcsány a közelgő romániai EP-választások kapcsán, alig burkoltan állást foglalt. A „be nem avatkozás” elvét fennen hangoztató – az RMDSZ-ével összecsengő – retorikába nehezen illik az erdélyi magyar ellenzéknek címzett politikai irgumburgum. Gyurcsány kormánya azonban egyvalamiben kétségtelenül következetes: az autonómia, az egyetemügy felvetésének szemérmes kerülésében. Érthető tehát Tariceanu kijelentése a példaértékű román–magyar együttműködésről. /Papp Attila Zsolt: A példa értéke. = Krónika (Kolozsvár), nov. 16./
